Egy különösen viharos délutánon egyedül tartózkodtam a házban.Az eső csak úgy csapkodta az ablakot,mintha égi háború indított volna masszív rohamot az üveg ellen.Mégsem volt rossz kedvem,igaz Sherlock Holmes és John Watson már délelőtt elmentek itthonról valamilyen bűnügy kapcsán,és nem tudtam,mikor érkeznek haza,és hogy a doktor is jön-e vagy sem.
Kénytelen voltam lefoglalni magam,ám semmi olyanhoz nem volt kedvem,ami külnönösebb fizikai terhelésnek tett ki,még akkor sem,ha csak kisebb mértékben.Felkapcsoltam az éjjeli lámpát.Végső soron ledőltem az ágyamra,és rácsatlakoztattam a headsetet a telefonomra,a két végét pedig a füleimbe dugtam.Ujjammal hanyagul - rutinosan - pörgetni kezdtem az érintőképernyőn megjelenő zenelejátszási listát.Egy ideig ötletem sem volt,mit keressek,vagy éppen mi illene ehhez a naphoz,időjáráshoz,talán hangulathoz.Rövid másodpercek elteltével aztán megakadt a szemem egy dalon,melyet nagyon szerettem;kellemes,laza,egyszerű mégis összetett és lassú.De ami a legjobb volt benne,az a vonóshangszer,amelyről akaratlanul is a különc detektív,Sherlock Holmes jutott eszembe.Mosolyogva indítottam el a számot,s a kijelzőmön megjelent az előadó és a dal cím: OneRepublic - Secrets.A könnyed érzést a mellkasomban tetőzte a véletlenszerűen beugró emlékkép,melyet most a tudatalattim,ehhez a slágerhez kapcsolt.A harmónia és a nyugalom érzésével hunytam le a szemem,adtam át magam a kavalkádnak,melynek sziluettjei elárasztották az elmémet.
"Mindenáron beszélni akartam Sherlockkal,így siettem fel hozzá a nappaliba a konyhából,még mielőtt valamilyen okból elszólíthatták volna otthonról,vagy éppen - eleget téve hóbortjának - hirtelen ötlettől vezérelve,el nem kezdi járni az utcákat,teljesen másnak adva ki magát.Nem egyszer próbára tett már vele.Most gyakorlatilag úgy estem át az emeletet és a nappalit elválasztó küszöbön,mert amit láttam,teljesen meglepett.Annyira újszerűen hatott,hogy megszólalni sem tudtam tőle.Ha valaki úgy mesélte volna,hogy én nem látom,esküszöm,el sem hiszem.Sherlock Holmes - nekem háttal - szabályos sasszékat tett meg ütemesen a helyiség kellős közepén,többnyire négyszögeket leírva vele.Csak álltam és bámultam.Aztán leesett.Keringő.Sherlock Holmes táncolt.Pont azt.Kénytelen voltam megrázni magam,hogy a biztonság kedvéért felébredjek,de nem álmodtam.Kapásból azt is elfelejtettem,miért jöttem hozzá.Pár forgás után észrevett,és meglepetten leállt minden mozdulatával.Gyorsan észbekaptam:- Bocsánat,nem akartam zavarni! mentegetőztem,mintha arcpirító helyzetben törtem volna rá.- Oh,nem zavar... - gondolkodott el - sőt,örülök,hogy itt van!Mondja,tud táncolni?Erre meg kellett emelnem mindkét szemöldököm:- Nos ez nézőpont kérdése,ugyanis legalább tíz éve nem táncoltam,ha tudtam is,mára elfelejtettem!Szeretek,de ha csak egyedül vagyok,és éppen rám tör a mozgás igány... - magyaráztam gyorsan.- Mi a helyzet a társastánccal,teszem azt,közönség előtt? - kérdezte homlokráncolva,s felém intett egyik kezével - Tudtommal a végzős bálokon szokás...- Ez igaz,de én abban nem vettem részt... - vakartam zavartan a tarkóm.- Ejj...miért? - tudakolta hunyorgatva,nekem meg sejtelmem sem volt,minek érdeklődik ennyire.- Nem volt kötelező...másrészt,ha mások előtt kell táncolnom,előre begyakorolt koreográfiát,egyszerűen leblokkolok,lemerevedik a hátam,és úgy pakolom a lábaimat,és kalimpálok a karjaimmal,mint egy részeg botsáska! - hadartam.- Hm...világos!Ez esetben csatlakozna? - csillant fel a szeme.Megrökönyödtem:- Tessék??- Igen!Örülnék,ha tennénk egy próbát!Mondjuk,megtaníthatom önnek a Keringőt!Még hasznára válik egyszer! - mosolygott halványan közömbös arccal.Hezitáltam először,de aztán egy óriási sóhajtás után megadtam magam:- Oké-oké!Legyen! - próbáltam én is mosolyt erőltetni az arcomra,a zavaromat ékesen bizonyító rákvörösség mellé.Odaálltam elé,majd kinyújtotta felém párhuzamosan mindkét karját.- Nem nehéz!Az egyik kezét tegye az enyémbe,a másikat a vállamra!Ahogy kényelmes! - utasított,én pedig eszméletlen lassan eleget tettem neki.Még a csiga is gyorsabban mászott.Mikor ez megtörtént,kézfejét rázárta az enyémre,a másikkal a hátam mögé nyúlt, és a lapockámra illesztette.Nyilvánvaló volt,hogy neki is szokatlan.Hús-vér partnerrel.Zavartan emeltem rá a tekintetem.Acélszürke találkozott a sötétbarnával - Próbáljon követni!"
Ahogy elindult a refrén,ahhoz igazítottam automatikusan a kettőnk táncát.
"Ő nyitott egy kilépéssel,én pedig tizedmásodpercek alatt indultam utána,tükörként másolva őt.Tartottam a szemkontaktust,holott,az agyam hátsó zugában felrémlett a gondolat,hogy pont ez miatt fogok rálépni a lábára.Annál kínosabb helyzetet,el se tudtam volna képzelni.De nem történt meg.Meglepően egyszerű volt vele tartani az iramot.Egyrészt magasabb is volt,vékony és remek panrtner.Nem gondoltam volna,hogy valaha látni fogom így őt,azt pedig végképp nem,hogy én is vele tartok.Kissé szürreális volt az egész.Mégis játszi könnyedséggel irányított.Ahogy a bűntények megoldását,ezt is profizmussal kezelte.Én pedig örömmel engedtem,hogy megmutassa,mi a helyes irány,mert ő pontosan tudta.Nem váltunk eggyé lelkileg,és nem is fogunk,de tudtam,hogy van egy láthatatlan vékony kötél,mely körénk fonódik,és csak egy bizonyos távolságig enged minket el egymástól.Nem volt ez sem igazi,sem plátói.Egyszerűen csak voltunk egy olyan köztes térben,mely egy melódiákkal és ritmusokkal szimbiózisban engedte,hogy magunk legyünk,abban a világban.Ott nem volt senki más.Dinamika,lazulás,összpontosítás.A tánc is egyfajta művészet.Nem lehet csak úgy a nagyvilágba művelni.Odafigyelés és érzés kell hozzá.Az utóbbi tényező nálam ugyan megtalálható,viszont Sherlock Holmes,aki minden fölé helyezte az értelmet,most hogyan volt képes akkora szenvedéllyel mozogni,miközben arca szinte vészesen komoly volt?Számomra teljesen érthetetlen volt,már-már paradoxon.Hátra döntött,hogy a hajam majdnem érintette a talajt.Egy pillanat volt csupán.Éreztem a köteléket,mely kifeszült kettőnk között.Bizonytalan volt,de mégsem tartottam attól,hogy szertefoszlana.Újra a szemébe néztem.Állítólag a szem a lélek tükre.Akárhogy is próbáltam,zavart láttam;az analizáló tekintetet,mely mögött,ha volt is a racionális adatok mögött bármi,én azt sajnos nem láttam.Ennek ellenére kaptam egy mosolyt,mely megfáradt volt talán,s mintha most az egyszer őszinte is lett volna,amit illett viszonozni."
Vége lett a dalnak,én pedig kinyitottam a szemeimet.Úgy éreztem,mintha órák teltek volna el.Láttam,hogy odalentről fény szűrődik fel,így fogtam magam,letettem az ágyra a telefont és a fülest - fejemben még mindig a visszacsenget dallal - majd elindultam le a nappaliba.
Óvatosan léptem be,de örömmel mosolyogtam rá a detektívre,aki nemrég érkezett haza,mert vizes kabátjáról még csöpögött az eső.Érdekesen méregetett,a jó kedvem láttán,de mégis ugyanolyan határozottsággal vigyorgott vissza rám.
Késő délután volt,mikor elhatároztam,hogy a sétámba beillesztem Watson doktor rendelőjét,mint érintési pontot.Rég nem láttam.Kíváncsi voltam,mi van vele mostanában.
Kegyetlenül hűvös volt,még az erőteljes napsütés ellenére is.Ahogy haladtam a célállomásom felé,már messziről láttam,hogy a keresett orvos alakja kibontakozik az ajtóban.Szerencsére vége volt a műszakjának.Éppen az asszisztensétől búcsúzott,amikor oldalra fordítva a fejét,észrevett.Felbátorodva,nagy léptekkel megindultam felé,közben intettem:
- Dr.Watson! - kiáltottam,jelezvén,hogy várjon meg,bár ezt kérnem sem kellett.Örömmel az arcán viszonozta a gesztust,és teljes testtel felém fordult.Gondoltam,benézhettünk volna együtt a Baker Streetre.Már szinte odaértem,mikor hirtelen egy kisebb csapódást éreztem a nyakamon oldalt,mintha megdobtak volna valamivel,melyet egy szúrás követett,én pedig,mint aki megbotlott valamiben,egy erőteljes térdroggyanás-és kettőslátás következtében;nagyon úgy látszott,hogy rövid időn belül közeli barátságot fogok kötni a betonjárdával.Egyetlenegy mázlim volt csupán,hogy szinte végszóra belezuhantam John Watson karjaiba.Aztán minden elsötétült.
*****
Hatalmas légszomjjal tértem magamhoz.Kezeimmel azonnal tehetetlenül és vaktában kapálózni kezdtem össze-vissza.Alig tudtak lefogni.Megszólalni is képelen voltam.Csak hangfoszlányokat hallottam,azt is visszhangszerűen.Nem sokkal ezután beúszott a képbe John Watson barna,bús kiskutya szeme,aztán lassan körvonalazódott a fejének és arcának többi része is.Úgy láttam,nem kicsit aggódik.
- Mekkora dózissal kapott? - hallatszott a háttérből.
- A nyíl méretéből ítélve,pár millilitert...
- Hozom az antibiotikumot... - jött megint az idegen hang,aztán mintha megtorpant volna - Lehet,fájdalmai is vannak...
- Azt nem hiszem...felváltva tágul és szűkül a pupillája,légzése instabil... - sorolta a tüneteket dr.Watson.Abban tényleg igaza volt,hogy rendszertelen a légzésem.Szinte szétszakadt a tüdőm,úgy igyekeztem oxigént juttatni bele.Szúrást éreztem a karomban,majd John feje megduplázódott;egyik zöld lett,másik kék.Én magam is tudtam jól,hogy milyen rémülten meresztettem ki a szemeimet erre,némi artikulálatlan hörgés kíséretében.Csak még jobban elfogott a pánik.
- Hívjuk a mentőket! - tanácsolta a másik hang türelmetlenül,aki belémszúrta a tűt,mivel eddig John fogott le.
- Nem!Ide más kell... - ekkor homályosult el újra minden,és vesztettem el ismét az eszméletem,de előtte még tisztán hallottam,hogy Watson doktor kiadja a végső utasítást - Azonnal hívja ide Sherlock Holmest!
*****
A következő alkalommal már sokkal nyugodtabban ébredtem meg.Szemhéjaimat többször is próbáltam műküdésbe hozni,ezzel is segítve az éberségért való küzdelmet.Teljesen kinyitottam a szemeimet,ami nagy hiba volt,mert kegyetlen fejfájásom lett,amitől ráncbaszaladt a homlokom.Szemhéjaimat reflex szerűen,a kelleténél is jobban összezártam,de alattuk hol vörös,hol fekete alapon,sárga villámokat láttam cikázni.Ám,valószínűleg csak hajszálerek voltak,a bőröm alatt.Feljajdultam.
- Nichol!Jól van? - esett nekem verbálisan valaki,de szégyenletes módon,nem ismertem fel,de feltettem a lehető legközhelyesebb,viszont kétségen kívül a helyzethez legjobban illő kérdést:
- Mi történt? - hangom távolinak tűnt,és nagyokat is nyeltem.Számat száraznak éreztem.Óvatosan,lassan kilestem a szempilláim közül,majd meglepetten vettem észre,hogy némi másodperc elteltével,tökéletesen tudtam fókuszálni.Világoskék falak,dísznövények és betegségekről szóló faliplakátok vettek körül.A fertőtlenítős szag keveredett a kellemes lakáséval,melyből arra következtettem,hogy egy magánrendelőben vagyok.Vagyis fekszem.Tényleg.Fehér lepedőn,szintén hasonló színű takaróval fedve,és kényelmes világoszöld párnával a fejem alatt.Most már a három alakot is észrevettem az ágyam szélénél.Az egyik Sherlock Holmes volt,aki le-fel járkált mellettem,mint pók a falon.Látszott,hogy erősen gondolkodik.A másik John Watson,aki kissé sápadtan méregetett,és az arcomról próbált elfogadható diagnózist felállítani.A harmadik férfit nem ismertem,de egyértelművé vált fehér köpenyéből.hogy ő volt az asszisztens.
- Elkábították! - fonták össze ujjaikat,és mondták egyszerre ezt Sherlock és Watson doktor,amin jobban meglepődtem a kelleténél.Ahelyett,hogy arra törekedtem volna,hogy "Ki és miért?",csak ennyit nyögtem ki,a hajamba túrva:
- Már megint én vagyok a célpont?
- Nem tudjuk biztosan,de már rajta vagyunk... - állt meg egy pillanatra a detektív - Kielemeztem a nyilat,és a benne lévő anyagot!
- Végre valami jó,és használható hír...és,mi az? - kezdtem el mocorogni közben.
- Egy olyan halucinogén anyag,melyet még nem dobtak piacra...bizonyára tesztelni akarták! - folytatta közben a járkálást - Lehetne újra a csali! - jegyezte meg csak úgy mellékesen.Egy emberként meredtünk rá,és a hecc kedvéért én még meg is emeltem a fejem a párnáról.
- Holmes,ne vicceljen már!Ez azért túlzás lenne! - horkant fel Watson doktor,és megpaskolta a kezem,valószínüleg nyugtatásképpen.
- Miért?Elhitetnénk,hogy az anyag,ami a nyílban volt,hosszú kínlódás után,halált okoz!Feltételezem,az elkövető kíváncsi,kísérletének következményeire!Ide kell hát csalogatnunk,aztán könnyűszerrel lecsaphatunk rá!
Ahogy hallgattam,egyre nagyobb szemekkel bámultam fel rá.Az ötlet abszurd volt,és egyben izgalmas.Ha pedig ő találta ki,még eredményes is lehetett.Ha,beválik.
- Nem tartom jó ötletnek! - rázta a fejét nyomatékosítva dr.Watson - Veszélyes!
- Veszélyes!Pontosan! - Sherlock Holmesnak megvillant a tekintete,ahogy rám pislantott,s ha nem lett volna lélekjelenlétem,már rég összehúztam volna magam tőle.
*****
Hosszú órák teltek el.Egyedül voltam.Az ablakon már rég nem sütött be a nap,ellenben a hold sarlója fénylett,körülötte kékes lánggal lüktetett kísérő gyűrűje.Meglepően tiszta éjszaka volt.Az ágyban feküdtem még mindig csukott szemmel,néha nagyokat sóhajtva.Kicsit a fejemet is dobáltam,mintha lázálmom lenne.Tudtam,hogy figyelnek.A mellettem lévő kis egyfiókos szekrényen égett az éjjelilámpa.Halvány fénye épp,hogy csak sejtetni engedte a szobában lévő bútorokat.Pihenésre kiváló volt.Csakhogy,nem engedhettem meg magamnak azt a luxust,ugyanis a néma csendben,halkan kattant a zár,és lenyomódott a kilincs.Az ajtó lassan kinyílt,aprót nyikorogva,én pedig igyekeztem úgy tenni,mint aki alszik vagy legalábbis félálomban van.Milliméternyire nyitva a szemem láttam,hogy egy fekete ballonkabátos illető osont be a terembe.Levert a víz.Most már biztos voltam benne,hogy életem végéig herótom lesz az ilyen alakoktól.
Araszolva haladt az ágyamig,majd mikor megállt mellettem,enyhén lejjebb hajolt.Alig bírtam magam visszafogni,hogy ne pattanjak fel és fussal el messzire.De egyenlőre nyugton maradtam.
- Látom,hatott a szer...kár,hogy nem a megfelelő emberen teszteltem! - tartott hatásszünetet monológjában - Pedig már rég meg kellett volna halnod tőle! - emelte fel kissé a hangját meglepetten.Gondolom feltűnt neki,hogy még életben vagyok. - Erősebbet kell kifejlesztenem!Így nem lesz jó...nem maradhat tanú! - ragadta meg hirtelen a torkom,majd rugószerűen rántott fel az ágyban.Megpillantottam a pisztolyt a kezében.Le akart lőni.Akkorát sikítottam,hogy talán még a holtakat is felébresztettem vele.Ekkor rúgta be valaki az ajtót rendesen,és két kattanás is hallatszott,ahogy a fegyverek ki lettek biztosítva.
- Dobja el a pisztolyt!Engedje el a lányt,és jöjjön felém két lépést! - kiáltott rá John Watson,ahogy felismertem.Sherlock megkerülte,és bátran odajött,hogy szemtől szemben legyen a titokzatos elkövetővel,aki most mindkét kezét feltartva elhátrált tőlem.A doktor elvette tőle a fegyvert,Sherlock pedig körülnézett,nincs-e más társa is a környéken.Még az ablakon is kinézett a függöny mögül,nehogy célkeresztben legyen.
- Minden tiszta!Hívni kell Lestrade felügyelőt! - mondta a detektív.Megkönnyebbülten sóhajtottam:
- Akkor most már lemoshatom magamról ezt a "Fél lábbal már a sírban vagyok" sminket?Így sem vagyok túl jó színben... - mondtam kissé poénnak szánva.Erre csak vigyorgott a két partner.
*****
- Szóval,akkor egy olyan drog-ügybe keveredtem bele,melynél ki akarnak fejleszteni egy olyan anyagot,amivel dr.Watsont akarták.... - kerestem a szavakat - kivonni az élők sorából?
- Igen! - bólintott Sherlock - Ön rosszkor volt rossz helyen!Csupán ennyi!
- Remek... - vágtam grimaszt az ablak előtt - És miért éppen Watson doktort?Hitelesebb lett volna,ha Önt támadják meg,elvégre a bűnszervezetek,nem kifejezetten...kedvelik Önt! - próbáltam kedvesen kifejezni magam.A beszélgető partnerem csak legyintett:
- Voltaképpen nagyon is logikusan cselekedtek,de mint mindig,hibákat hibákra halmoztak!Tudták,hogy Watsonnal a találkozásaink megritkultak,nem szakadtak meg ugyan,de a személye fontos szerepet tölt be a munkámban,így....
- Vele próbálták próbára tenni...és én estem bele a csapdába,nem pedig ő... - fejeztem be a mondatát.
- Pontosan... - dobolt ujjaival a fotel karfáján,amiben hanyagul ült már vagy negyed órája.Mintha csak a fejembe látott volna,folytatta - Sem önnek,sem pedig a doktornak nem esett baja,komolyabban,szóval ez miatt nehogy bűntudatot érezzen! - illesztette most össze ujjait az álla előtt - Ráadásul még a tettest is sikerült börtönbe juttatni emberölési kísérlettel!
- Egy újabb ügyet pipálhatunk ki!
- Így van! - húzta széles mosolyra a száját - Áh,Mrs.Hudson jött a délutáni teával!
Erre muszáj volt nekem is vigyorognom.Az idős hölgy sietve jelent meg a nappaliban,tálcával a kezében.
Tény,hogy az élet egyre érdekesebb kalandokat sodort az utamba.Talán ennek így kellett lennie.A rizikó ellenére,cseppet sem bántam.Éreztem,hogy unatkoztam volna,és az életem pedig szürke,hang nélküli film lett volna csupán.
Ahogy egyik reggel a nappaliba kóvályogtam - mivel kissé még félálomban voltam - sikerült halálra rémülnöm.
- Sherlock hagyott önnek üzenetet a telefonján! - jelent meg Mrs.Hudson az ajtóban olyan hangtalanul,akár egy kísértet.Azonnal megpördültem a tengelyem körül:
- A telefonomon? - rökönyödtem meg,s az álmosság azonnal szertefoszlott.
- Igen!Hallottam a hangjelzést... - bólogatott az idős hölgy és a kandalló felé mutogatott.Pedig meg mertem volna esküdni,hogy a szobámban hagytam - Készítettem reggelit is!
- Ó,köszönöm,Mrs.Hudson! - láttam,hogy per pillanat fogalma sincs,konkrétan mire értettem - A figyelmeztetést,és a fáradozását is a reggelivel!Rögtön megyek... - tettem még hozzá,s lekaptam a kandallópárkányról a mobilom.
Homlokráncolva próbáltam rájönni,hogyan kerülhetett oda.Sherlockot ismerve,felesleges lett volna rajta agyalni.Feloldottam a billentyűzárat,és szinte mohón futtattam végig többször is a szemem az üzenetének sorain,melyekben ez állt: "Délután öt órakor pontosan legyen a Regent Street sarkán. SH".Megnyaltam a szám sarkát.Ez volt az első eset,hogy SMS-t küldött nekem.Mindenesetre eltettem a telefonom,és csatlakoztam a lakáskiadónkhoz,odalent a konyhában.
*****
Pontosan időpontra megjelentem ott,ahová Sherlock Holmes kéretett.Összébbhúztam magamon a kabátomat,mert erősen lengedezett a szél.Nem telt pár percbe,még a rengeteg járókelő cipőkopogása mellett kiszúrtam azt az egyet,mely mögém érve elnémult.Felnéztem a szürke égboltra,melynek sötétebb foltjaiból ritkábban,de szemerkélt az eső.
- Itt vagyok! - szólalt meg enyhén a vállam fölé hajolva.Reflexből vettem egy száznyolcvan fokos fordulatot.
- Mr.Holmes! - köszöntöttem őszinte mosollyal,amit viszonzott halványan,a tőle megszokott módon - Miért van szüksége rám?
- Jöjjön... - intett maga elé - sétáljunk!
Arcvonásaim kisimultak.Nem értettem,mit akart.Befordultunk ténylegesen a Regent Streetre,de többnyire csak le-fel járkáltunk.Volt egy sejtésem,hogy éppen megfigyelt valakit.
- Várunk még valakire,Mr.Holmes? - kérdeztem,miután percek alatt vett két papír poharas,műanyag fedeles lattet,amikből az egyiket odanyújtotta nekem.Elfogadtam,bár értetlenül vizsgáltam őt,még ő az utcával tette ugyanezt.Egy ideig nem válaszolt,így a kávémat szürcsölve mélyedtem el a talpam alatti,sötétszürke macskakövön,melynek alakját követve húztam végig rajta a cipőm orrát.Többször is.Tudtam jól,hogy mindketten másképp gondolkodunk;ő abból von le következtetéseket,amit lát,hozzárendelve az eddig elsajátított tudást;mialatt én az emberek reakcióját figyeltem és próbáltam filozofálgatni,de ezzel ellentétben próbáltam mégis háttérbe szorítani az érzéseimet.Ennek ellenére,még ha egy kicsit is,azért tanultam tőle egy,s mást.
- Nem,még mindig a két nappal ezelőtti ügyemen dolgozok,és éppen egy üzenetet várok az egyik emberemtől... - pillantott a telefonjára.
- Értem,de én mire kellek? - emeltem meg a bal szemöldököm.Rám nézett:
- Szeretném,ha gyakorolna...Johnt nehezebb ilyesmire rávennem,de ön fogékony...szerencsére... - tette hozzá - Másrészt,már egy ideje nem jött velem!
- Dr.Watson ment önnel!Ahogy mindig... - emlékeztettem rá - Én ugyanis,otthon maradtam Mrs.Hudsonnel,mivel gyengélkedett!
- Valóban? - ráncolta a homlokát,mire reménytelenül bámultam rá:
- Valóban...
*****
Miután jó híreket kapott - gondoltam erre az elégedett vigyorából,és hogy finoman belebokszolt az öklével a levegőbe - diadalittasan felém fordult.Erre az egészre kellett legalább másfél órát várni.Úgy tűnt,megérte.
- Minden ragyogóan halad!Holnap el is kapom a tettest!
- Ezt örömmel hallom! - húztam ki magam,hogy kissé kiropogtassam a hátam.
- Amúgy egyre jobban művleli a következtetést! - állapította meg,miközben elindultunk hazafelé.Ez jó érzéssel töltött el,de közben meg is lepett - Mit szólna még párhoz?
- Állok elébe! - néztem az utcát frontálisan,potenciális alany után kutatva.Nem kellett sokáig keresgélnem - Nézze azt az öt méterre előttünk siető,fiatal férfit! - mutattam magunk elé.Holmes macskásan elvigyorodott:
- Nos?Mit állapított meg?
- Hm...körülbelül harminc éves,szakácsként dolgozik egy étteremben,jobbkezes,biciklizik,jelenleg nincs senkije,jól keres,ügyel a tisztaságra - mielőtt megkérdezhette volna,folytattam is a magyarázattal - Hogy szakács,onnan tudom,hogy a bal kezén elvágta a mutató-és középsőujját,innen a jobbkezesség is,plusz a táskájában ritka alapanyagok vannak.Nem minden ember engedhet meg magának egyszerre polipot,kaviárt és homárt!A biciklizés nyilvánvaló,mivel az ingje deréktájban erősen gyűrött és izzadtság foltos,ahogy a kormányra hajol;a farmerje belső oldalán fekete csíkok húzódnak,szóval nemrég kente le a láncot;nincs senkije,mivel erősen pocakos,zihlált a haja,több napos borostája van,viszont drágább holmikra nem sajnál költeni,kezdvea rolex órával!Ebből következik,hogy tisztítóba hordja a ruháit,még a körme alja sem piszkos... - fújtam ki végszóra a levegőt.
- Nem rossz! - ismerte el - És mi a helyzet azzal a piros kosztümös nővel? - biccentett aprót az említett hölgy felé,aki épp felénk tartott,elmenve az imént analizált személy mellett.Megnyaltam koncentrálva az ajkam:
- Luxusmániás,de legalábbis annak a látszatát szeretné kelteni,csalja a férjét,van egy macskája,láncdohányos,....hm...mi van még? - motyogtam elgondolkodva - Nem tud,vagy éppen lusta főzni,szemüveges! - ismét felkészültem az okfejtésre - A csinos,drága ruhák és ékszerek egyértelműen jelzik,hogy a férje gazdag,így luxusban él,de ebből adódóan nem figyel rá érzelmileg,ezért félrelép,már a kirívó smink is elég jelképes,a miniszoknya pláne;ezen a ruhán szinte rikító a sok fehér szőrszál,ami hosszú és lágy esésű,nyilván egy perzsamacska büszke tulaja,dohányzik,ez a sárga fogain látszik,a szatyrában por alapú leveses tasakok vannak tucat számra,valakit nagyon le akar nyűgözni....és,mivel a telefonjához már természetellenesen közel hajol,a képernyő fényben tisztán kivenni,hogy hunyorgat,tehát szemüvegesnek kell lennie.... - fejeztem be végleg,a nő pedig épp akkor ért mellénk,és haladt el tovább az utcán.Mi pedig megálltunk egy kis korláttal elkerített fa alatt.Sherlock Holmes hümmögött párat,majd rágyújtott egy cigarettára.Legalább én is pihentem egy kicsit.El nem tudtam képzelni,hogy a többi nő,hogyan tudott ugyanilyen tempóban,de értelmetlen dolgokról fecsegni.Alig kaptam levegőt.Csak figyeltem őt,ahogy az égnek emelve az arcát,kifújja a füstöt:
- Hát,nem érdekes? - elmélkedett - Mennyi mindent meg lehet állapítani az emberről,csupán ránézéssel?
Elmosolyodtam:
- De igen!
- Ráadásul,mindig jönnek új játékosok...meg se lehet unni... - mondta halkan,elgondolkodva.Elhúztam a számat:
- Ha ez így van,akkor miért jönnek vissza a régiek,Mr.Holmes?Hogy aztán újra eltűnjenek? - kérdeztem a detektívet.Már szinte majdnem teljesen besötétedett.Az utcai lámpákat már felkapcsolták.Ő pedig csak pöfékelt.Én meg vártam.Aztán olyan hirtelen szólalt meg,hogy megugrottam.
- Talán,mert van egy lezáratlan ügyük,ami,ha nem oldódik meg egy alkalommal,addig tér vissza,még végleg le nem zárul... - fordult felém,két ujja közé csippentve a cigarettát.
- Lehet... - motyogtam,ahogy eszembejutottak személyek a múltamból.
Sóhajtott:
- Ideje indulnunk,Nichol!
- Menjünk... - értem be ennyivel,s nem is firtattuk tovább a dolgot.
A patikából visszatérve - mivel Mrs.Hudson megfázott - fáradtan mentem fel a nappaliba.Majdnem leejtettem a gyógyszerekkel teli kis nylon szatyrot,mivel valaki szemmel láthatóan ült az egyik fotelben a kandalló előtt.Mintha számított volna valakire,gúnyosan mosolygott,miközben összecsukott esernyőjét ütemesen a padlószőnyeghez kopogtatta,mintha csak a személyzetet hívatta volna.Ő volt a megtestesült elegancia.Így tudtam volna jellemzni a vasalt ingjében és öltönyében,melyet a csillogó alkalmi cipő egészített ki.
- Ön bizonyára,Nichol!Nem hittem volna,hogy John Watson után mást is felvesz segédként... - utalt Sherlockra,ez nyilvánvaló lett volna még egy hülyének is.Szemrebbenés nélkül folytatta - Látom,ön is elázott kicsit!Jól jönne egy esernyő,nemde? - hangja szórakozott volt a zord idő ellenére is,már-már cinikus.Ismertem ezt a stílust.Nagyon is. - A lány,aki elmenekült otthonról...hm... - nézett áthatóan még mindig - Sok mindent tudok önről! - mondta teljesen nyugodtan.Engem persze ugyanazzal a lendülettel szinte hanyattvágott a rémület.Megpróbáltam magamra nyugalmat erőltetni,s megköszörültem a torkom:
- Nem vagyok Mr.Holmes segédje...szabad tudnom,hogy ön kicsoda,hogy ilyesmiket feltételez rólam?
Legbelül persze egyre magasabb szintig jutott bennem a pánik.Akár a polip csápjai,melyek körbetekerednek rajtam,és csak erősebben szorítanak,még meg nem adom végleg magam.
- Maga a brit kormány.... - jött mögülünk a komoly válasz,mire megfordultam,és egy pillanatra beállt a csend a fejemben.Sherlock és Watson érkezett meg,pont a legjobbkor.Nem is hallottam őket.Ennyire kizárhattam volna a külvilágot? Sherlock természetesen folytatta - Igazán bemutatkozhatnál,drága bátyám!
Az említett vigyorgott egy sort,és meglóbálta a vizes esernyőjét a kezében.A fiatalabb Holmes aprót sóhajtott - Ő,a testvérem,Mycroft Holmes! - intett felé.
- Személyesen! - hajbókolt az említett.Nekem meg még mindig az kattogott a fejemben,hogy ő a brit kormány.Itt.A Baker Streeten.Most.Felvontam a szemöldököm.Mintha mindennap ezt olvasnám az újságban.
- Mindenről és mindenkiről van információja... - tette hozzá magáról az idősebb fivér,és mélyrehatóan szemrevételezett.Nyeltem egyet.Elvégre,tudtommal semmi rosszat nem tettem.Az újonnan érkezettek egyszerre követték Mycroft tekintetét,és szintén rajtam állapodtak meg.Moccanni sem mertem,amivel bármit is elárulhattam volna magamról.John Watson,aki eddig némán figyelte az eseményeket,most megszólalt:
- Miért jött?Történt bármi,ami veszélybe sodorná az országot?
- Tulajdonképpen nem!Nincs veszély!Akkor nyilván előbb jöttem volna... - forgatta maga előtt a szabad kézfejét,mintha azt nézte volna,mennyire tiszta.Én sem értettem a jelenlétének okát.Főleg,hogy ilyen fontos embernek számított,mit akarhatott tőlünk.Az ilyenek mind elfoglalt emberek.Teljesen össze voltam zavarodva,de kíváncsi voltam,mennyi mindent tudott rólam.
- Akkor? - sürgette az öccse és helyet foglalt vele szemben a másik fotelben,és dobolni kezdett a karfákon.Johnnal a kanapéra telepedtünk,ahol a fejünk fölött a térképen,rengeteg fénykép és kis papírfecni volt feltűzve a falra.Faliújság szerű parafatábla nekem is volt felszegezve a szobámban,de én azon csak jobb híján újságcikkeket tároltam.
- Bármennyire is kellemetlen kijelentenem neked,drága öcsém,de valami fontos dologról kell beszélnünk,ami nem tűr halasztást!
- Köze van hozzám? - vágtam közbe,mert a stressz lassan a plafonba küldött.
- Igen! - fordította lassan a fejét felém Mycroft.Sherlock összeráncolta a szemöldökét:
- Lemaradtam valamiről?
- Mint már egyszer említettem neked,te is lassú vagy nekem,akkor egy átlag ember.... - mondta az idősebb testvér szarkasztikusan legyintve - Okosabb vagyok nálad,te is tudod!Nekem ezért minden előbb összeáll,mint neked!Nem csoda,hogy nem érted...
Ezt elég nehezen tudtam megérteni.Igaz,ez a tény cseppet sem enyhített a fokozódó feszültségen az izmaimban.Jól tudtam,hogy holnap úgy fogom magam érezni,mint aki lefutotta a maratont.
- Mit követtem el? - tettem fel a kérdést lemondóan sóhajtva,abban bízva,hogy hamar túlesünk a kínos pillatokon.Már,ha volt olyan egyáltalán.Kissé olyan volt ez az egész,mintha a Scotland Yardon ültem volna gyanúsítottként.Lestrade felügyelőnél nem vágtam le ekkora cirkuszt.
- Nem azért jöttem,hogy kiteregessem a szennyest! - dobbantott egyet az esernyője orrával Mycroft magabiztosan - De tény,hogy az egyetlen,aki nem adja tovább senkinek,az az édes öcsém,Sherlock Holmes!
- John is megbízható,előtte is elmondhatod! - közölte a detektív,mintha már rutinból tette volna.Lehet,az ügyfelei miatt kellett is neki,ha azt akarta,John megörökítse őket.Arra persze nem gondolt,hogy engem esetleg ez kellemetlenül érinthet.Főleg a doktor előtt.
- Igen,megszöktem otthonról! - fakadtam ki hirtelen - De nem csak,úgy,hogy gondoltam egyet! - csettintettem nyomatékosítva a levegőbe - Okom volt rá!
Mindenki úgy nézett,mintha éppen akkor manifesztálódtam volna közéjük.
- Tudjuk!Az országban,ahonnan jött már szinte összeomlott a politikai rendszer,tűntetések,rablások,migránsok mindenhol,halálesetek és lövöldözések...kész háborús övezet lett belőle! - sorolta Mycroft - Egyedül maradt...senkije nincs már a világon!
Nagy levegőt vettem,ugyanis az emlékek azonnal elöntötték az elmém.Az a rengeteg vér és gyötrődés,sikításokkal övezve.A légszomj,mely minden egyes lépésnél a torkomat és a tüdőmet fojtogatta.A halántékomra szorítottam a tenyerem,és szorosan behunytam a szemem.Koncentrálnom kellett.Mélyeket lélegeztem,többször is.Egymás után.Nagynehezen sikerült lecsillapodnom.
Egy kezet éreztem a vállamon.Hunyorgatva pillantottam oda.John Watson meleg érintése észhez térített.Gyakorlatilag rövid idő leforgása alatt hirtelen teljesen más embernek éreztem magam,mint amióta egy lakásban éltem a két férfivel.Teljes mértékben visszakerültem abba az ideg-és érzelmiállapotba,mely azon az estén kerített hatalmába,ahogy a fagyos londoni utcákon rohantam az életemért,késő este.Amikor minden elkeződött.
- Már csak egy kérdésem van,Mr.Mycroft Holmes! - ejtettem ki majdnem üresen a nevét.Nem haragudtam rá meglepő módon,de sebezhetőnek éreztem magam miatta - Miért rendezte hát úgy,hogy mindenképpen a Baker Streeten kössek ki;az öccse,Sherlock Holmes és dr.John Watson mellett?
Szavaimat némaság követte egy két keserű pillanatig.Még az említett is elkomolyodott egy kicsit,de ahogy végiggondolta a mondatom jelentőségét,halvány mosoly keretében kitárta karjait:
- Mert mindig is ezt szerette volna!Már jóval az idekerülése előtt ismerte Sherlock Holmest és John Watsont!Igaz nem személyesen...
- Ugyanúgy hallottam róluk,mint bárki más... - rántottam egyet a vállaimon.
- Az élete gyökeresen megváltozott,így olyan személyekhez kellett kerülnie,akik tolerálni tudják az ezzel járó ingadozásait...Sherlock képes kezelni az ön ridegségét,mely már-már hasonlít az ő acél logikájához,amikor elnyomja az érzéseit,melyeket hozzátenném,nem tud kezelni;és amikor éppen összeomlana,John ott van,hogy elkapja önt....ilyen egyszerű! - ingatta a fejét,mintha egy bolondnak vagy éppen egy naív kisgyereknek próbált volna magyarázni.Szóhoz sem jutottam.Ránéztem az említettekre,és kerestem rajtuk valamit,amit talán úgy is lehetett volna hívni,hogy megbotránkozás vagy ellenszenv.Egyiket sem találtam meg,esetleg döbbenetet,ahogy rájöttek,az egészet Mycroft alakította úgy,ahogy.
- Én nem érzem,hogy különösebben bármi is változott volna! - köszörülte meg torkát dr.Watson többször is.Aztán felém fordult - Ezt igazán elmondhatta volna...
- Furcsa módon,egyikük sem kérdezte....Mr.Holmes, - intettem Sherlock felé megkülönböztetés képp - például mindig mással volt elfoglalva,ön pedig praktizál...meg amúgysem szerettem volna senkit nyaggatni a múltammal....féltem! - böktem ki végül.
- Semmitől sem kell félnie! - mondta Watson doktor vígasztalásnak szánva,és akkor jöttem rá,hogy akármi történjen,ő mindig ott lesz,mikor szükség van rá.Ezt mosollyal nyugtáztam.
- Akárhogyis... - szakította félbe a pillanatot Mycroft - már keveredett kisebb incidensekbe,szóval nem lehet tudni,ennek lesznek-e következményei...mindenesetre önön tartom a szemem,Nichol!
- Tegyen úgy... - bólintottam neki,de tudtam,hogy az eset még nagyon nincs lezárva.Különösen,ha Mycroft Holmes időt szakított arra,hogy kitérőt tegyen a Baker Streetre.
Egész délelőtt takarítottam.Igen.Arra adtam a fejem,ugyanis ez volt a legkevesebb,ha már otthonról végezhettem a munkám.A novellás köteteimmel is kerestem egy keveset,szóval bőven ki tudtam fizetni a lakbér rám eső részét - ahogy a beköltözésem idején nem igazán.Ennek ellenére eddig sem volt olyan nagy gond belőle.Mióta Watson doktor nem lakott itt,és bizonyos értelemben átvettem a helyét,kezdve a hálószobájával,könnyű dolgom volt.A másik fizető fél természetesen Sherlock Holmes volt,de azért már nem aggódtam,hogy ő hogyan oldja meg ezt.A lényeg,hogy Mrs.Hudson nem panaszkodott.Sőt,teljesen meg volt elégedve velünk.
- Jajj,kedvesem!Igazán nem szükséges takarítania... - nézett rám lentről,ugyanis én épp egy létrán álltam és a függöny csipeszeit igazítottam el.Fogalmam sincs,miért akart a függöny anyaga kiszakadni belőlük.Nem úgy ismertem Sherlockot,mint aki tépkedi idegességében.Ő inkább ordibálni szokott éppen azzal,akivel baja van.Ritka eset az ilyen.Általában mindig olyanon szokta az ember kitölteni a dühét,aki éppen útjába esik.
- Ugyan,nem telik fáradtságba...szívesen segítek! - néztem közben körbe a nappaliban,aztán hunyorgatni kezdtem - Mrs.Hudson!Hová lett innen a koponya? - mutattam a kandalló feletti párkányra.
- Koponya? - ráncolta a szemöldökét.
- Tudja... - lépkedtem le óvatosan a fokokon - amivel Mr.Holmes olyan előszeretettel társalog,mikor senki más nincs jelen.... - csuktam össze a létrát,és elmosolyodtam.
- Mikor legutóbb elvittem - mivel dr.Watson átvette a helyét,akkor is majdnem lekiabálta a fejem!
- Á,igen!Értem...de már nem lakik itt dr.Watson...áh,tényleg,hiszen ettől eltekintve még tartják a kapcsolatot...én hülye! - csaptam a homlokomra. Mrs.Hudson együttérzőn nézett rám:
- Lassan kezd olyan lenni,mint Sherlock... - tette a vállamra a kezét - Te jó ég,mindenkit megfertőz!John is alig töltött vele pár percet,már át is vette a stílusát!De tény,hogy most már önt is elfogadja!
- Remek!Lehet,nincs kizárva,hogy én is szociopata vagyok... - húztam el a számat és az orromon kifújtam egy adag levegőt.
- Én nem hinném...ön ahhoz túl kedves és megfontolt!
- Mrs.Hudson!Higgye el,semmi sem az,aminek látszik! - erre a kijelentésemre elkomolyodott,én meg vigyorogni kezdtem - Természetesen nem vagyok gyilkos vagy ilyesmi!
- Ezzel tisztában vagyok! - forgatta a szemeit,de én szinte láttam magam előtt,hogy felrémlik neki ez az opció.El is nyúlt az arcom.Úgy néz ki,nem csak én voltam kreatív.
- Meg amúgyis...Mr.Holmes már rég kiderítette volna,ha így lenne... - rántottam meg mindkét vállam.Az idős hölgy erősen bólogatott - Nos,nekem mindazonáltal,szükségem lenne arra a koponyára....
- Ugyan,miért? - lepődött meg őszintén.
- Egyrészt... - csaptam a hónom alá a létrát - mert szeretem a koponyákat!Mivel szenvedélyem a rajzolás,előszeretettel kombinálom a rózsákkal!Ugye,ezt használtam az első novellás kötetem borítóján is!Még dr.Watsonnak is tetszett!Másrészt,ha már nincs rá különösebben senkinek szüksége...megtartanám!Tartok tőle viszont,hogy Mr.Holmes nem engedné...
- Nem tudom,kedveském! - vakarta zavartan az állát - Egy próbát megérne...de sajnos,fogalmam sincs,hol lehet az a koponya...
- Akkor kénytelen leszek megkeresni... - sóhajtottam - Azt sem tetszik tudni,hol látta utoljára? - indultam el kifelé a nappaliból,aztán a konyha melletti kis spájzba vittem a létrát. Mrs.Hudson jött utánam:
- A nappaliban láttam,de hogy onnan hová lett... - tárta szét a karjait.
- Pár napja tűnhetett el... - állapítottam meg - Hetek óta nem mozdította meg senki.Így a por tökéletesen megmaradt körülötte.Éppen ezért nem értem,hogy mi történhetett...lassan minden eltűnik ebben a házban... - ironizáltam - Már ne vegye sértésnek...
- Nem veszem annak!Tulajdonképpen nem is lepődöm meg,Sherlock hajlamos a szétszórtságra...lehet,ő vitte el!Vagy a szobájában van valahol,de oda senkit se enged be!
- Nos,igen!Ezzel magam is tisztában vagyok...eszembe nem jutna bemenni oda!Ki tudja,mi fogadna ott... - néztem megváltásra várva a plafon felé és elképzeltem,hogy egy általa kreált szörny ugrik rám,amint átlépem a küszöböt.Megborzongtam - Mrs.Hudson,ha nem gond pár perc múlva lejövök teát főzni,csak előbb megöntözöm a szobámban lévő növényeket!
- Nem baj,csak nyugodtan!Sőt,mivel ennyit fáradozik,megfőzöm én magam! - legyintett.
- Ó,igazán köszönöm! - mosolyogtam,aztán egy kannába engedtem egy kis vizet és a szobámba sétáltam.Nem volt sok növény a polcaimon,csak egy-egy kis cserép fikusz a könyveim mellett két oldalt,és egy kaktusz az íróasztalomon.Gondolkodtam,hogy beszerzek egy bonsai fát is,de azzal nagyon óvatosan kell bánni.Ahogy haladtam,szép sorban,egyszercsak feltűnt az ágyamon figyelő fehér koponya,amit annyira kerestem.Döbbenetemben leengedtem a kezemben lévő vizeskannát és csak álltam az ágyam előtti kis szőnyegen.Pislogtam kettőt.El nem tudtam képzelni,hogyan került oda és mikor.Ennyire nem lehettem feledékeny.Zavarba is jöttem enyhén ettől a gondolattól.Úgy emeltem fel a tárgyat,mintha bármikor összeroppanhatna a kezemben,és araszolva mentem az ajtóm felé, és csak a kezemben lévő utánzatot bámultam.Csak akkor néztem fel,mikor kiléptem a szobám ajtaján.A fény pont egy alakra vetült,aki akkor fordította felém a fejét vigyorogva.Sunyin vigyorogva.
- Mr.Holmes... - hebegtem,és hol rá,hol pedig a koponyára emeltem tekintetem - Öhm...köszönöm!
- Úgy vélem,jobb helye lesz önnél...nekem mostanában úgy sincs rá szükségem,és félek,Mrs.Hudson most már úgy eltenné,hogy még én sem találnám meg...
- Nos,ebben lehet valami.... - állapítottam meg,aztán ő bement a szobájába,én pedig ismét a konyha felé vettem az irányt,ahol várt rám egy frissen lefőzött tea.
Épp ki akartam lépni a bejárati ajtón,mikor megpillantottam Watson doktort,aki már kopogásra emelte a kezét,de meglepetten szakította félbe a mozdulatot.
- Nichol? - meredt rám.
- Dr. Watson? - emeltem meg a szemöldököm.
Dobogást hallottunk az emelet felől.Tudtuk mind a ketten,hogy csakis Holmes lehet.Így is volt.Higany léptekkel haladt lefelé a lépcsőn,s pillanatokon belül elviharzott mellettünk:
- Örülök,hogy megkapta az üzenetem,Watson!
- Siettem,ahogy tudtam! - fordult rögtön utána.
- Jöjjenek mindketten!Van egy ügyünk! - kiáltotta,mert már pár méterrel előttünk járt az utcán.Az orvossal utána iramodtunk.Nagynehezen sikerült utolérni:
- Mi történt,és hol? - kérdeztem.
- Gyilkosság! - felelte a detektív izgatottan,hátra sem nézve - Három házzal odébb!
- A tettes? - érdeklődött most Watson.
- Lestrade szerint a postás... - tartott szünetet - Amióta ismernek,ebben az utcában nem történt semmi...most,vajon mi változott?
*****
- Két gyanúsítottunk is van! - mondta Lestrade,ahogy beléptünk a nappaliba.Hasonlított a Baker Street-i lakásunkra,csak ez valamennyivel kisebb volt.
- És pedig? - kérdezte Holmes - Csakmert,eddig egy volt...
- A postás,és...a szomszéd - bökte ki sóhajtva a felügyelő - Az előbbi azért,mert ő járt itt utoljára,a szomszéd pedig homályosan számolt be az esetről!
- A szomszéd járt itt? - hunyorgatott a detektív Lestradere.
- Igen!Elmondása szerint látta a postást az ajtó kis kámlelő lyukán keresztül,s miután elment,átvitte hozzá az egyik levelet,amit tévedésből hozzá dobtak be,de észrevette,hogy az ajtó nyitva van,az idős hölgy pedig halott!Sokkos állapotra hivatkozva nem merte hívni a rendőrséget!
- Akkor ki volt? - kérdezte közbevágva Watson doktor.
- A postás!Visszajött,mert időközben rájött arra,amire a szomszéd is...felfedezte a hullát,kijöttünk,és most itt tartunk... - folytatta Lestrade türelmetlenül.
- Mit tudunk az öreg hölgyről? - sétált közelebb az említetthez Sherlock Holmes.A néni háziköpenyben ült a kandalló melletti fotelben.Lestrade sóhajtott:
- Ötven éves,özvegy,két unokája van,egyedül él...hétköznapi nyugdíjas...
- Nem hinném,hogy ezen tényezők miatt ölték volna meg... - sutyorogtam az orvos mellett.Sherlock rám nézett:
- Ön mit gondol? - intett a hulla felé,én pedig mellé sétáltam - Nyilván van némi következtetése...
Gondterhelten vakartam a haléntékom,aztán a bejárat felé néztem:
- Hm...a hölgy ismerte a tettest,különben a zár fel lenne törve!Szemmel láthatóan megfojtották,nem természetes halállal halt meg - méregettem a lilás foltokat a nyakán - Smink,és tökéletes manikűr!Adott a külsőre! - körbefuttattam a szemem a szobán - Kristálycsillár,ezüst étkészlet....
- Vittek el valamit? - fordult a felügyelő felé Watson,aki ugyanúgy itta a szavam,mint ahogy Sherlockét is.
- Perceken belül kapom a listát... - felelt Lestrade.Észrevettem egy csillogó kis tárgyat a fotel lábának tövében.Nem igazán volt szembetűnő,de én mindig kiszúrtam az ilyesmit.Akárhol jártam:
- Ez mi? - kérdeztem,s leguggoltam.Nem akartam hozzáérni.Sherlockon kesztyű volt,így gyorsan elővette a nagyítóját és szemügyre vette.Egy ideig nézte,aztán felkiáltott:
- Ékszerek!Ez annak az egyik darabja!Keressék meg! - adta ki az ukázt.Nagy sürgés-forgás kerekedett.
- Honnan veszi? - nézett rá hitetlenül a felügyelő.
- Nyilván a rabló veszekedett a tulajjal a tárgyért,miközben az elszakadt!Rabló gyilkosság lesz!
- Jó szeme van! - állt mellém csak szimplán a doktor.
- Köszönöm! - biccentettem.Lestradenek akkor nyújtott át egy karton lapot egy rendőr,majd sietősen csatlakozott hozzánk:
- Minden a helyén van,kivéve egy drága nyakéket,mely az áldozat hagyatéka lett volna halála után!Jó sokat ér...
*****
Rövid időn belül alaposan kifaggatták a szomszédot - akinek még a lakását is átnézték,de nem találtak semmit - és a postást is.Egyikük sem látott mást a lakás körül,így már csak olyanok jöhettek szóba,akik közelebbi kapcsolatot ápoltak az áldozattal.
- Ő itt az elhunyt lánya! - mutatta be a felügyelő a jobbján érkező fiatal hölgyet.Sherlockkal szinte szinkronban,gépiesen vettük analízis alá az újonnan érkezettet.Kisírt szemeivel nézett ránk:
- A korához képest jó egészséggel szolgált...nem tudom elhinni,hogy meghalt....
Sherlock elmosolyodott:
- Én magam sem,hölgyem,....hogy képes volt megölni az édesanyját!
A nő - a helyiségben tartózkodó teljes személyzettel együtt - némán meredt rá.
- Holmes! - szólt rá dr.Watson.
- Pedig ez az igazság! - mondta a detektív magától értetődőn.
- Az istenért,Holmes! - fogta meg a barátja kabátja ujját az orvos,mintha csak azzal akarná fegyelmességre és csendre inteni.Én is csak ráncoltam a szemöldököm,de kíváncsian vártam Sherlock magyarázatát.
- Miért tettem volna ilyet,hiszen én szerettem őt!Soha nem ártottam volna neki! - fakadt ki a nő,szinte halálsápadt volt.
- Drága hölgyem!Ön nagyon is képes volt ilyesmire,ugyanis kellett önnek a pénz,hogy el tudjon utazni a szeretőjével!A férje már nem él,a két gyermekét még a szerető férfi fizetéséből sem tudta volna eltartani - mivel nem olyan a munkahelye,ezért az édesanyja nyakékje erre tökéletesnek bizonyult,hiszen ha beváltja,szép kis összeget kapott volna érte!Mivel sürgős lett volna,így nem tudta megvárni,még az édesanyja elhuny!A nyakék csak a halála után került volna önhöz!Így cselekednie kellett,méghozzá hamar!Megfojtotta őt,de előtte még vitatkoztak,így a nyakék elszakadt,és a darabjai szétszóródtak a földön,de egyet nem vett észre...
- Ez nem bizonyít semmit! - kelt ki magából mégjobban a nő.
- De igen!A lepattogott vörös körömlakkja az idős hölgy nyakán ékes bizonyíték,és fogadni mernék,hogy az ön körme alatt is akad bőven a néni bőréből,és a nyakéken az ujjlenyomatai....
Lestrade bilincsének kattanása tett pontot az ügy végére.Ahogy elhagytuk a lakást,megszólalt Watson doktor:
- Honnan tudta,hogy a hölgynek szeretője van?
- A ruházatából!Az új kabát alatt évekkel ezelőtti blúzt viselt,mivel a szeretője pénzén újított,de mivel az illető nem gazdag,kénytelen volt a régebbi darabjait is használni...és nemrég manikűröztetett,de ahogy ráfonta ujjait az édesanyja nyakára,itt-ott lepattogott,de minimum meggyűrődött a lakk a körmén...az ujján már nem viselte a gyűrűjét,de a helyén világosabb a bőrszíne,mint a kézfeje többi részén,ráadásul nem magassarkú volt rajta,tehát hosszútávra tervezett,ami annyit jelentett,hogy a reptérre igyekezett...ez utóbbi a zsebéből kilógó jegyből jöttem rá!
- Szóval,minél előbb le akart lépni a nyakékkel az országból...pénzéhes nők... - ingattam a fejem - bár arra kíváncsi lettem volna,hogy a gyerekeinek ezt hogyan magyarázná meg a lelkiismerete fényében...
- Ó,hát közölte volna velük,hogy az mama már nagyon idős volt...de ez már nem érint minket.... - sétált tovább a macskaköves járdás Sherlock.
- Eltűnt! - rontott ki Sherlock a hálószobájából.Watson doktor a nappaliban állt,az ablaknál.Elmélyülve nézte az utcát,szivarral a szájában,de rögtön megfordult barátja szokatlan hangvételére.Én a kanapén olvastam,de nekem inkább kitörésnek tűnt,de osztoztam az orvos döbbenetében.
- Micsoda,Holmes? - vette ki ajkai közül a füstölgő tárgyat,s eltartotta magától.
- A Nőről készült fénykép! - a detektív arca ijesztően szoborszerűnek hatott a reggeli fényviszonyok,és háziköpenye színeinek sziluettjében.Felvont szemöldökkel csuktam össze a könyvet a beállt,pár szívdobbanásnyi csendben - Nem találom sehol!
- Öhm...milyen nőről van szó? - bátorkodtam megkérdezni,mire Holmes hűvösen rám pislogott,aztán bevetette magát újfent a szobájába,s miután magára zárta az ajtót,hatalmas zörgés,dörömbölés hallatszott bentről.Kizárásos alapon Watsonra néztem,aki zavart grimaszok között sóhajtott:
- Úgy néz ki,a barátom megint rám bízza magát,pedig őt jobban érinti,mint engem... - tette csípőre a kezét,a másikkal elnyomta a szivart a hamutartóban.
- Tőle bizonyára nem sűrűn hallani nőügyeket... - vetettem fel.
- Tény,ám a Nő kivétel! - emelte fel a mutatóujját nyomatékosítva hangsúllyal a "Nő" szót.
- Miért?Ki ő? - tártam szét értetlenül a karjaimat.
- Irene Adler,a Nő!Így emlegeti őt,mindig! - kezdett bele az orvos,már-már drámaian - Csak így,a Nő!
- Szerelme? - hangom bizonytalanul csengett a nappali dohányfüstös levegőjében,mintha attól tartottam volna,hogy Sherlock Holmes meghallja.A doktor összeráncolt szemöldökkel meredt maga elé,s rázta a fejét:
- Ahogy észrevettem,...nem!Sherlock Holmes és az érzelmek... - legyintett - Nem!Ám,igaz,hogy szemrevaló nő,a neme egyik páratlan tagja....egy ügye kapcsán találkoztak!Nem gondoltam volna,hogy létezik olyan furfangos és brilliáns női elme,mely még Sherlockon is kifog! - kuncogott.
- Nahát,ez elég érdekes! - váltottam át törökülésbe közben.
- Valóban az!A hölgyet már jó ideje nem lehet látni,és a tartózkodási helyét sem tudni....ha,csak Holmes ki nem derítette már... - somolygott - Hagyott neki egy levelet,melyet a fényképe mellett tart,éppen ezért nem értem,hogy tűnhetett el.... nézett végül a detektív ajtaja felé.Ahogy én is az előbb.Mondjuk,szó,ami szó,Sherlock Holmesnál sosem lehetett tudni,mit hall vagy éppen lát.A hirtelen cselekedeteiről nem is beszélve.
- Bizonyára elkeverte a papírjai között... - gondolkodtam el,aztán a könyvemet magam mellé helyeztem - Miért pont most kell neki az a kép?
- Nem tudom,Holmes ezt az egyetlen esetet teljesen másképp kezeli,mint a többit...erre csak ő tudna felelni,ám aligha kapnánk konkrétumokat...
- Tudom... - ismertem el,aztán felkeltem hirtelen - Remélem,Mr.Holmes megtalálja.... - bólintottam köszönésképp a doktornak,majd elindultam a szobám felé,de előtte kezembe vettem a kötetem.
*****
Már hetek óta feltűnt,hogy van egy olyan szekrény a szobámban,mely a többihez képest régebbinek látszott.Emlékszem,mikor felhoztam először a bőröndömet,meg sem kérdeztem,de Mrs.Hudson szinte rögtön említést tett róla.
" - Az a gardrób régóta úgy áll ott. Mr.Holmes könyvei,értekezései és fontosabb papírjai vannak bent.Nincs lezárva.
- Ne aggódjon,nem áll szándékomban más holmija között kutatni!"
Tényleg így volt.Azóta sem nyúltam hozzá.Ám,most,nem hagyott nyugodni egy gondolat.
Ott álltam az említett bútor előtt és csak néztem a jól megmunkált ajtajait,ugyanis kétszárnyúra tervezték.Egyszerű volt,mégis minőségi.Fogantyúi is a régi időket visszaidéző formába voltak öntve.Óvatosan magam felé húztam őket,majd aprót nyikorogva kitárultak.
Mrs.Hudsonnek igaza volt.Meglepően sok könyv sorakozott a polcokon és a földön heverő dobozokban is,a papírok között.Lehetetlennek tartottam,hogy valaki ilyen fiatalon,ennyi mindent írt volna ennyi idő alatt.Rántottam egyet a vállamon.Némelyiket vastagabb porréteg fedte.Leemeltem az egyiket,amelyik éppen a kezembe akadt.A következtetés tudománya, írta: Sherlock Holmes.Felvontam a szemöldököm,aztán szinte észre sem vettem,már a parkettén ülve lapozgattam a kötetet.A nap pont odavilágított a függönyök rései között,így szinte reflektorfényben éreztem magam.Érdekesnek találtam a módszert,amit a detektív használt.Azt mondta egyszer,hogy jó megfigyelő vagyok.Én is annak tartottam magam,de olyan kiváló,mint ő,én sosem lehettem.Ebbe bele is nyugodtam.De úgy tartottam,soha nem késő a tudást fejleszteni.Éppen ezért döntöttem úgy,hogy egy keveset el akarok sajátítani ebből,amit Ő csinál.
Nem tudom,mennyi ideje olvashattam,amikor egyszer felnéztem,és a küszöbömön álló Sherlock Holmesszal néztem farkasszemet.Sok érzés rohamozott meg tizedmásodpercek alatt.Eszembejutott a jó pár órával ezelőtti arckifejezése,mikor Ireneről kérdeztem.Most pedig az ő tulajdonai között kapott rajta.Ijedten pattantam fel,mire a könyv a földre huppant,valami lap pedig kiszállt belőle.Egyszerre voltam riadt,zavart,megszeppent,de legfőképpen pofátlannak éreztem magam.
- Mr.Holmes...én... - kár lett volna bármit is mondanom - bocsásson meg! - hajtottam le a fejem megsemmisülten.Aztán szemet szúrt egy kép,mely a lábam előtt pihent.Lassan leguggoltam,s a könyvvel együtt felvettem.A fotón egy gyönyörű,fiatal nő profilja volt látható.Tökéletes arcforma,smink és haj.Csakis Ő lehetett.Irene Adler,a Nő.Sherlock csupán három lépéssel lezárta a kettőnk közötti távolságot.Nagyon hirtelen jött és közel is állt.Tekintete elemző volt,mégis úgy éreztem,a háttérben más van.Alig,hogy keze súrolta az enyémet,melyben a fotót tartottam,olyan volt,mintha megégetett volna.
- Nincs miért megbocsájtanom...nem haragszom Önre!
Remegve sóhajtottam egyet,közben alig észrevehetően elvette tőlem a képet.Nem tudtam,mit mondhatnék,így csendben maradtam.Lassan megfordult,s elindult kifelé.
- Mr.Holmes.... - kezdtem bele,de a torkomon akadt a szó.Félig visszanézett:
- Köszönöm... - mondta halkan,aztán ténylegesen kisétált a szobámból,én pedig lefagyva álltam,vegyes érzelmekkel a nyitott szekrény előtt.
Egy hulla mellett álltam a Hyde parkban,Sherlock Holmes társaságában.Ez már önmagában szenzációnak számított,és a nap mégcsak nemrég kelt fel.Mindketten zsebretett kézzel néztük a bokor aljában fekvő holttestet.Elég groteszk hatást keltett az aranyló és narancs fényben fürdő,eltorzult falfehér arc,melyre csipkés árnyákokat vetettek a levelek.Lengedezni kezdett a szél,én pedig egy levegővétel után fújtam egyet.Nem kellett volna.
- Én szóltam! - mondta nyugodtan a detektív,közben szemei ide-oda cikáztak a test körül.
- Jól vagyok,Mr.Holmes! - húztam a számat fanyar grimaszba,ahogy megcsapta az orrom az egyre nagyobb dózisban érkező,bomló hús-és belsőségek szaga.Ám,ennek ellenére mindenáron bővíteni akartam tudásom,így Sherlock minden mozdulatát,és megjegyzését előrébb helyeztem.Azon dolgoztam,hogy az érzéseimet háttérbe szorítsam.Ez régen sokkal könnyebben ment.Persze,akkor sokkal másabb volt.Mostanra sok minden változott.Lassan ránéztem Sherlockra,aki a tetem mellé guggolt.A szellő belekapott a fürtjeibe,ahogy az én tincseimbe is.
- Ezt nézze! - mutatott a hulla keze felé,én pedig lassan mellé ereszkedtem,közben összébbhúztam magamon a ballonkabátom,és az ölembe ejtettem a kezeim:
- A hiányzó ujjaira gondol?De,miért a hüvelyk-és a kisujj?
- Mi is erre szeretnénk rájönni! - sétált mögénk Lestrade felügyelő,aztán kételkedve rám sandított - Remélem,nem hányja le a testet,még szükség van rá...
Megnyaltam a számat:
- Honnan veszi?Nincs semmi bajom! - bár ehhez képest,a hangom még számomra is bizonytalanul csengett.
- Nagyon sápadt,de ez azért van,mert még nem evett! - emelte meg Holmes a hulla karját,de nem nézett felénk.
- Ez nem jelent semmit!Az ingereket nem lehet visszatartani!Mégha sikerül is egy ideig,utána felszínre törnek... - mondta a felügyelő,mire egyszerre néztünk egymásra Sherlockkal,aztán Lestradere.Megszeppenve váltogatta rajtunk a tekintetét,aztán témát váltott - Először maffia gyilkosságra gyanakodtunk,de...
- ...de nem az!Nagyon hasonlít,mert a helyi maffia védjegye ezen ujjak precíz levágása,csakhogy ez nem tiszta munka!A csonkok végei nem egyenesek,szóval tompa élű tárggyal végezte a tettes.... - értekezett Holmes.
- Szóval,valaki hentesmunkával akarja a maffiára terelni a gyanút? - következtetett Lestrade.
- Igen,és...egy nő az illető! - szagolta meg Sherlock a hulla nyakát és kézfejét - A női parfüm árulkodó!Harminc év körüli,egyértelműen viszonya volt ezzel a férfivel... - bökött a fejével az említett felé.
- Mi oka volt,hogy eltegye láb alól?Mi köze van a maffiához? - kérdeztem,ahogy lassan felemelkedtem.A lábam már sajgott.
- Kiváló kérdés,ám nem lesz nehéz utána járni!Viszont a maffiával,nem árt vigyázni... - követte a példám Sherlock.
*****
- Biztos,jól érzi magát?Csak azért nem kell velem reggeliznie,mert erőltetem... - támaszkodott a detektív az étterem asztalon velem szemben,összefont ujjain.Erősen vizslatott.
- Már mondtam,hogy remekül vagyok!Valami egyszerű étel tökéletes lesz...
- Na,látja!Erről beszéltem! - tárta szét karjait,s újra visszaállt az eredeti pózhoz - Ha nem rendítette volna meg a látvány,most kiadósabb adagot rendelne...
- Mr.Holmes!Felőlem,boncolhatnának hullát,itt,ezen az asztalon is,engem nem zavarna!Amúgyis...kicsi gyomrom van...
- Tény,hogy nem étkezik rendesen...
- Ezt többnyire ön is elmondhatja magáról... - vágtam vissza közönyösen.
- Vannak rossz napjaim... - rántott egyet a vállán egy grimasz kíséretében.
- Nekem is... - utánoztam le - Amúgy,hogyan érte el,hogy a felügyelő beengedjen a tetthelyre?
- Mi sem egyszerűbb!Azt mondtam,ön helyettesíti Dr.Watsont! - közölte úgy,mintha ez teljesen természetes lenne.Helyeslően bólogattam magam elé:
- És ezt be is vette....- néztem rá - nem vagyok orvos!Sem másféle szakértő!
- Tudom,de hozzátettem,hogy nem feltétlenül kell alábecsülni a női megérzést,és megfigyelést...bár,ön is elsíklik apróságokon,de természetesen ezeket lehet korrigálni!
- Nahát,ezt most bóknak veszem! - mosolyogtam irónikusan,s mint végszóra kihozták a rendelésünket.
*****
- Sikerült rájönnie,ki a tettes? - kérdeztem belépve a konyhába,ahol Sherlock éppen egy orrot húzott ki egy befőttesüvegből,amit a hűtőben tárolt.Nem tudtam leplezni megrökönyödésem.
- Tessék? - fordult meg a csipesz végén fityegő szervvel a kezében.Irtó érdekesen nézett ki az egész jelenet.Megráztam magam:
- A nő..aki a bűntényt elkövette... - utaltam a kora reggeli esetre.
- Ó,igen!Igen!
- Komolyan?Ilyen hamar? - néztem a faliórára - Mégcsak délután kettő óra lesz...
- Tudom!
- Levázolja? - kértem - Ha nem zavarom...
- Hogyne...sőt,örülök,hogy megtehetem!Watson barátom,csak este tud átjönni...ami azt illeti,ahogy említettem,egyszerű eset volt!Ugye a maffia jele,illetve szimbóluma a levágott kis-és hüvelykujj... - értetlenül néztem - A maffia egyik alszervezetének... - magyarázta - ezt próbálta utánozni a hölgy,akit a bosszú vezérelt tette elkövetésére!A nő félt a szervezettől,és meg akarta kérni a férfit,hogy hagyja ott a maffiát,mert nekik dolgozott,és le akarta buktatni őket,de egyre több hibát vétett,közben viszonyt kezdeményezett a főnök lányával....
- Féltékenység... - néztem unottan.
- Feltételezhetően...ugyanis a férfi randevúra készült a gyilkossal!Ezt a ruhájából következtettem ki...alkalmi cipő,öltöny...viszont a telefonja tele volt félreérthetetlen SMS-ekkel...vélhetően erre a nő is rájött,és onnan jött az ötlet,hogy végez a férfivel...
- Szóval,akkor gyakorlatilag megmentette a maffia általi haláltól... - célozgattam.
- Így is mondhatjuk...nem értem a nőket! - nyomkodta össze az orrot az ujjai között,ami elég viccesen hatott a mondata után.
- Bármilyen fura...néha én sem...pedig...én is az vagyok! - mondtam halkan elgondolkodva,aztán határozottra váltottam - Előkerült a nő?
- Egy betontömbben találták meg a Temze alján,egy golyólyukkal a homlokában...nyomok sehol!
- A maffia megtorlása... - ingattam a fejem - Gondolom a rendőrség nem fogja tudni rájuk bizonyítani az ügyet...
- Én nem akarok belebonyolódni a maffia dolgaiba...elég összetett bűnözői hálózat...van épp elég megoldatlan ügyem jelen pillanatban!
Biccentettem,de el nem tudtam képzelni,mire volt ez neki jó,hogy egy könnyű esetet kapott.Mintha csak hallotta volna a gondolatom,folyatta - Ez arra volt jó,hogy ön megtapasztaljon dolgokat...lesznek ennél durvábbak is....
- Kezdetnek nem rossz... - mosolyogtam,ő pedig a kísérletének szentelte további idejejét.
- Nem is láttam mostanában, Dr.Watson! - szürcsöltem a teámból egy keveset.
- Amióta újra praktizálok... - köhintett aprót,tehát csak részben mondott igazat - nem sok időm van másra!Még Holmes barátom ügyeihez is épp,hogy van energiám...
Ezen muszáj volt mosolyognom.Nem volt közöm más magánéletéhez,de sokáig nem tudta titokban tartani a párkapcsolatát.Főleg Holmes előtt - A nézéséből úgy veszem,tisztában van a másik okkal... - vakarta zavartan a tarkóját.
- Ne aggódjon...nem áll szándékomban árulkodni!
- Mrs.Hudson mondta el? - nézett fel rám,miután sokáig az asztallapjára fókuszált.
- Nem! - ráztam a fejem - Egyik nap a parkban sétáltam,ott láttam önöket!
- Értem... - sóhajtotta,aztán rágyújtott egy szivarra.Összeráncoltam a szemöldököm:
- Remélem,nem veszi tolakodásnak,ha megkérdezem,mi bántja?
Egy zsebkendővel megtörölte a homlokát,aztán kibökte:
- Holmes miatt aggódom!
- Ugyan,miért? - kerekedtek el a szemeim.Rögtön beugrott a gondolat,hogy veszélyben lehet,de nem mertem megkérdezni,tényleg így van-e.Mindenesetre izgatottabb lettem.
- Attól tartok,ha tudomást szerez róla...szóval...nem fogja jó szemmel nézni!Így is keveset lát!Tudja,milyen mikor unatkozik és nem mesélheti el senkinek a meglátásait!
- Ó,igen! - forgattam a szemeimet,miután megkönnyebbültem.Ismertem ezt a szindrómáját - Néha,esküdni mernék,hogy én helyettesítem önt,Dr.Watson,bár ez teljesen képtelenség!
- Miért lenne az? - szaladt ezer ráncba a homloka.Előre dőltem:
- Ön a társa...a legjobb barátja! - mosolyogtam lágyan - Amúgy..lehet,már tudja! - dőltem újra hátra komolyan.Ha lehet,erre a kijelentésemre csak mégjobban gondterheltté vált az arca.Letettem a csészém - Nézze doktor úr!Ön felnőtt ember,és Mr.Holmes is!Bizonyára meg fogja érteni az álláspontját!Feltéve,ha elmagyarázza neki!
- Ön,néha igen meglepő tud lenni,Nichol!Valóban igaza lehet!De tudja,Holmes néha igen gyerekes tud lenni! - ironizált.Erre bólintottam:
- És sasszemű is...
- Beszélni fogok vele!
- Rendben!
Akkor toppant be a detektív. Dr.Watson felpattant és elé sietett:
- Drága,barátom!Csakhogy itt van!Beszélnem kell önnel!Tudna rám szánni pár percet?
A magas férfi úgy nézett rám,mintha csak azt kérdezné: "Mit művelt vele?",de csak megrázta magát:
- Természetesen,kedves Watson!Ám előbb Nichollal szeretnék valamit rendezni! - elém állt - Legyen kedves velem tartani! - felvontam a szemöldököm - Folytatjuk,amit elkezdtünk...
- Miről beszél,Holmes? - értetlenkedett a doktor.Kicsit meglepett,hogy nem mondta el neki,mit szoktunk csinálni.
- Jöjjön,barátom!Ideje tiszta vizet önteni a pohárba!
- Az biztos... - szóltam.Pillanatnyi csend állt be,ugyanis mindketten szúrós szemmel méregettek,aztán szó nélkül elindultunk Sherlock után le a lépcsőn.
*****
Sherlock Holmes és én egymással szemben álltunk,bottal a kezünkben.Körözni kezdtünk.Watson doktor csak a fejét rázta:
- Mit művelnek?
- Nicholt tanítom önvédelemre! - válaszolta hetykén - Hetek óta!
- Na de,bottal? - emelte meg a szemöldökét összefont karokkal.Én a helyében az idő intervallumon néztem volna.A kerítésnek dőlt,ahol az elválasztotta az épületeket a tisztástól.Ott,ahol lőgyakorlatozni szoktunk.
- Ó,akkor még a revolverről nem is tud... - nyögtem ki szkeptikusan.
- Tessék?!Jó ég,Holmes! - fakadt ki barátján - Ennyire azért nem nagy a veszély!
- Ebben téved! - mondta hűvösen az előttem álló,mire a doktorral szinkronban elcsodálkoztunk.Sherlock leengedte a kezében lévő vívóbotot,és belekezdett a magyarázatba - A dolog összetettebb,mint sejtettem!Utánanéztem pár jelenségnek,és alátámasztja az elméletem,mely szerint valami készülőben van!
- Hogy érti ezt? - tettem úgy,ahogy ő,de már le is csapott a bottal.Épp,hogy ki tudtam védeni.
- Egy pillanatra se lankadjon a figyelme,kérem!
- Igen! - néztem rá koncentrálva,s igyekeztem hárítani.Egy kisebb előrenyomulással hátrébblöktem őt,ám újból lendült,s kétszer egymás után merőlegesen és átlósan ütközött egymással a két bot.Egy ideig tartottuk a pózt.Megpróbáltuk a másikat kibillenteni az egyensúlyából.Az erősebb csontozata és izomzata - férfi létének előnye - révén neki sikerült is.Gyakorlatilag hátrabukfenceztem volna,ha nem fog fel a mögöttem álló orvos lába.Felajánlotta a segítségét,de nem fogadtam el.Felkeltem magamtól.
- Ügyelnie kell a tartására,különben legyőzik! - mondta Holmes.
- Tudd,mikor vagy legyőzve!Ugye? - poroltam le magam.Erre csak egy félvigyort kaptam.
- Szóval,mi fog történni? - nézett most a detektívre Watson doktor.A megszólított most tényleg szünetet tartott,jelezvén ezt a kerítésnek támasztott botjával.
- Még nem tudom!Apróságok,amik nem vezetnek még sehová...
- De fognak! - jelentettem ki - Miket figyelt meg?
- Mostanában túl sok a kisebb merénylet ellenünk!Óvatosnak kell lennünk!Szemmel tartanak minket,ez nyilvánvaló!Kifigyelik a szokásainkat,gyengéinket,és még jó ég tudja,mit!Meg kell tudnom,kik teszik és miért!Valaminek lennie kell!De annyira bosszantó,hogy itt van minden az orrom előtt,majd' kiszúrja a szemem,hogy nem veszem észre! - fogta két oldalt a halántékát,s olyan gyorsan hadart,hogy nekem még a szám is tátva maradt.Gyorsan becsuktam.
- Rá fog jönni! - lökte le magát a kerítéstől Watson - De tényleg szükséges Nicholt,úgymond kiképezni?
Úgy nézett fel,mintha eddig más dimenzióban lett volna.Lehet,így is volt.
- Szükséges! - meresztette ránk hideg szürke szemeit - Ha nem vagyok itt,nem tudja megvédeni magát...
- Ugyan... - legyintett a doktor - Ennyi erővel én is ugyanakkora eséllyel kerülök bajba...
- De ő nő... - tette egyik kezét csípőre a detektív.
- Khm.. - köszörültem meg a torkom - Uraim!Itt állok,hallok mindent,és...nem vagyok már gyerek!Hiába látszom viszonylag fiatalnak....
- Lehet,de ez nem zárja ki a tényt,hogy nincs felkészülve a hirtelen attrocitásokra! - nézett rám Holmes,én meg azon kezdtem el gondolkodni,miért érdekli az én testi épségem.
- Igaza van,de észreveszem én is pár apróságból a gyanús embereket vagy körülményeket!Például,önnek nem tűnt fel Watson doktor új parfümje?Vagy ingje,amelyhez még új nyakkendőt és cipőt is vásárolt? - soroltam,aztán lesesett.Csend lett.
*****
- El akartam mondani! - rohant a doktor Holmes nyomában fel a lépcsőn,én meg mögöttük,miután becsaptuk magunk után a bejárati ajtót.
- Tudtam róla! - fordult felénk hirtelen a detektív.Én meg egyenesen belerohantam az orvosba:
- Én mondtam.... - motyogtam az orrom nyomkodva,mert sikerült a hátába fejelnem.
- Igazán? - jött zavarba Watson az előtte álló férfit nézve,aztán rám pislogott.Értetlenül engedtem el az orrom.Rántottam egyet a vállamon.
- Igen...mindegyikről!Csak nem szóltam... - mondta könnyedén,mintha nem zavarná,pedig nyilvánvalóan igen.Nőből voltam.Tudtam,mikor leplez valaki valamit.
- Oh... - nézte a lépcsőfokot a szőke férfi - Nos?Akkor...gond?
- Nem...vagyis...igen,de nem úgy....én.. - kereste a megfelelő szavakat - Keveset van jelen az ügyeimnél...
- Itt van Nichol! - mutatott a hüvelykujjával lefelé rám Watson - De,én sem hagyom el önt,Holmes!
Erre felvontam a szemöldököm.Hosszasan néztek egymásra.Érdekes pillanat volt.Úgy éreztem,meg van közöttük az a kapocs,amely sokkal mélyebb,mint ahogyan azt én először észrevettem.Olyan bizalmas,amilyenről én csak álmodhattam.Nem gondoltam semmi rosszra,mégis olyan zavarbaejtő volt,hogy a lélegzetem is elállt.
Ritkán volt a doktor a házban,sok kapcsolata lett az utóbbi pár hónapban.Sherlock reakciója is érthető volt az események után.
- Értem,de Nicholt nem vihetem állandóan hullaházba,vagy véres tetthelyekre..utóbbira be sem engedik! - kapaszkodott a korlátba a detektív.Mintha,én ott sem lettem volna.Megint úgy társalogtak.Sóhajtottam:
- Nincs nekem semmi bajom ezekkel,Mr.Holmes!
- Volt már hullaházban?
- Nem...
- Látott élőben balesetet,ahol rengeteg volt a vérveszteség?
- Nem!
- Remek!Akkor jogosan merül fel a kérdés ezek után,hogy az ön lelkivilága bírná-e?
- Mr.Holmes!Nem tudhatjuk,még nem próbáltuk! - mondtam végül.
- Nem vállalok felelősséget,ha a világról akotott képét megroncsolja a kegyetlen valóság... - csóválta a fejét sajnálón,s úgy ejtette ki az utolsó két szót,mintha eddig csak rózsaszín vattapamacsos univerzumban éltem volna eddig.Ha tudná,mennyire nem.Mielőtt megszólalhattam volna,folytatta - A krimik,és a horror pedig meg se közelítik azt,ami egy nyomozás alatt történik....
Meg se kérdeztem,honnan tudja.Szoktam esténként filmeket nézni,mikor ő nincs itthon.
- Na,de,Holmes.... - kezdett bele az orvos.
- Semmi baj!Én kezdtem az egész helyzetet!Önre kellett volna hagynom,Watson doktor...bocsásson meg nekem!Azt hiszem elvonulnék a nap további részére!
Elsétáltam mellettük,és a legfelső emeletre indultam.Hagytam őket beszélgetni.
Reggel kopogásra ébredtem.Először azt hittem,csak képzelődök félálomban,ám amikor már harmadszorra ismétlődött meg - mintha rám akarták volna törni az ajtót -,nagynehezen felkeltem,és szememet dörzsölve nyomtam le a kilincset.
- Jó reggelt! - magasodott a keretben a detektív alakja,kinek gondolatára is,majdnem reflexből visszazártam az ajtót.Meglepett,hogy ő ébresztett fel,elvégre nem szokott.Összeszedtem magam:
- Mr.Holmes! - tartottam hatásszünetet,s megráztam magam - Jó reggelt!Minek köszönhetem látogatását így kora reggel? - néztem azért lopva az órára.Kilenc körül járt az idő.Sóhajtottam egy aprót.Legkésőbb harminc percen belül magamtól is tiszteletemet tettem volna odalent.
- Reggeli után,kérem jöjjön a nappaliba!Ott fogom várni!
- Rendben!
- Csak ennyi lett volna!
Bólintottam,aztán becsuktam az ajtót,miután elindult lefelé a lépcsőn.Ő is nemrég kelhetett fel,mert a háziköntösében volt.Én viszont átöltöztem,majd lerohantam a földszintre. Mrs.Hudson éppen a reggelit készített nekem.
- Igazán nem kellett volna! - mondtam,de ő csak bizonygatta,hogy neki ez semmiség.Amúgyis,hozzászokott Holmes miatt.Egy rossz szavam nem volt.Nagyon finomra sikerült.
- Lesz ma valamilyen programja? - kérdezte.Vágtam egy fintort:
- Nos,azon kívül,hogy Mr.Holmes magához kéretett,hm...nem!Nem igazán!
- Mit talált ki már megint? - emelte tekintetét költői kérdése közben a mennyezet felé,de látszott rajta az öröm,hogy valaki rajtam tartja a szemét.Gondolom,bízott Sherlockban,de a szétszórtsága miatt nem hitte volna,hogy erre is képes.Felelősséget vállalni - Kedvesem!Én elutazok pár napra a testvéremhez!Megüzeni Mr.Holmesnak?Hamarosan indul a vonatom!
- Természetesen,Mrs.Hudson!
- Köszönöm!Amúgy,Nem mondta,mit óhajt? - utalt a detektívre.Úgy látszott,nem csak én voltam kíváncsi.
- Fogalmam sincs...majd kiderül! - válaszoltam.A reggeli után elpakoltunk a konyhában.Aztán megvártam,még Mrs.Hudson összecsomagol.Kikísértem az ajtóig,majd elbúcsúztunk.
- A hűtőben hagytam ételt!Pár napig elég lesz!Még Dr.Watsonnak is marad!Vigyázzon magára! - kösznönt el.
- Ön is,Mrs.Hudson! - integettem neki,és miután bezártam az ajtót,elindultam fel a lépcsőn.Nem tudtam,mit akarhatott Holmes.Mi lehetett ilyen sürgős?
Ahogy beértem a nappaliba,a detektív rohamtempóban elindult felém:
- Örülök,hogy itt van!Jöjjön velem! - ment el mellettem,én pislogtam kettőt,de tettem,amit mondott.Lerobogtunk vissza a bejáratiajtóhoz,ahol megunkra vettük a kabátunkat.
- Hová megyünk? - kérdeztem.
- Mindent idejében,kedves Nichol! - mutatta fel a mutatóujját,közben nyitotta a másikkal az ajtót.Pillanatokon belül már a járdán próbáltam utolérni őt.Hiába voltunk mind a ketten magasak,neki hosszabb lábai voltak.Olyan könnyedén járt,hogy én szabályosan az ellentétének éreztem magam.Tényleg nem értettem.Miért engem visz magával?Erősen kételkedtem abban,hogy bármiben is tudtam volna neki segíteni.Sokkal intellektuálisabb volt,mint én.Abban is biztos voltam,hogy mint nőt,nem tartott sokra.Ezt nem is akartam vitatni vele,soha az életben.Ahogy néztem őt,előre szegett állal,magabiztosan lépdelt.El volt foglalva a gondolataival.A brit elegancia áradt róla,miként a menetszél a tincseibe és a begombolatlan kabátjába kapott.Csodáltam,de nem mutattam.Legalábbis feltűnően nem.
Hirtelen befordult egy sikátorba.Zsákutca volt,de annak túloldaláról fény áradt be.
- Miért jöttünk ide? - kérdeztem bizonytalanul.Felém fordította a fejét,mintha meglepődött volna azon,hogy mennyire nem egyértelmű nekem az oka,de úgy voltam vele,ha akarja elárulja,ha nem,akkor nem.
- Ó,még át kell jutnunk a másik oldalra! - mutatott az előttünk lévő deszkakerítésre,melyet a két házsarkából kiinduló téglafalak fogtak közre.Előrelépett,és benyomott egy lécet,majd maga elé engedett.Habozva,de átléptem,ő követett.Bevártam.Mellém lépve az elénk táruló kisebb tisztást vizsgálta,mely mögött egy meredek domboldalon egy erdő kezdődött.Kifejezetten tetszett.Meglepett,hogy milyen behatóan ismeri Londont,annak utcáit és rejtett zugait.
- Mi ez a hely? - megkíséreltem tájékozódni a környezetból.
- Nos,Watson barátommal itt szoktunk lőgyakorlatot tartani! - felé kaptam a fejem,így gyorsan hozzátette - No,nem mintha sűrűn kellene fegyvert használnunk!
- Értem..nekem mi szerepem van az itt tartózkodásunkban?
A kabátja belsőzsebébe nyúlt és elővett két pisztolyt,aztán magától értetődőn kijelentette:
- Nyilvánvaló,nem? - lengette meg a fegyvereket a levegőben szórakozottan.Letaglózva néztem,mikor az egyiket a kezembe adta.Még az sem zavart,hogy egy nagyobb fuvallat a vörös hajamat az arcomba fújta.
*****
Három dördülés hasította a levegőt egymás után.Kisebb terpeszben álltam,aztán csak mereven néztem a kilőtt golyók után.Lassan leengedtem a fegyverem:
- Biztos,hogy ezért nem fog senki szólni? - billentettem a tőlem pár méterre álló Holmes felé a fejem.Cinikus vigyor jelent meg sépadt arcán.Ezt szúrós szemmel vizslattam - Édes Istenem!
- Koncentráljon,kérem! - intett a tisztáson felállított szalmabábuk felé,amelyekre papíron embernek ábrázolt fekete alakok voltak nyomtatva,mellkastól felfelé.Egyszer súrolta az egyiket,de nem találtam el konkrétan.
- Most tartok először ilyen típusú fegyvert a kezemben!Ne várjon sokat! - közöltem,de nyugtató ki-és belégzés után,szót fogadtam neki.Újból megpróbáltam.Arra is figyeltem,hogy nagyon ne pazaroljam a töltényt.
Percek elteltével szólalt csak meg,mikor minden idegszálammal a célzásra összpontosítottam.
- Nem is várok! - csak a szeme sarkából figyelt,arca az erdő felé nézett,majd lesütötte a szemhéját - Jó lenne,ha meg tudná magát védeni....
Nem hittem a fülemnek.Burkoltan arra célzott volna,hogy...aggódik?Lehetetlen.Minden arcizmom merevvé vált.De ahogy leolvastam róla,az övé is.Nem volt hozzászokva,hogy olyat jelentsen ki,mely érzelmeket vonjon maga után.Nem is firtatta tovább.Egy pisszenést se hallattam utána.Követtem az utasításait.Hogyan tartsam a fegyvert,milyen erősen,hová célozzak,mikor húzzam meg a ravaszt.Volt,hogy egyszerre tettük meg az alapvető mozdulatokat,lépésről-lépésre.
A végére már egész jól belejöttem.Kétszer vállon lőttem a bábut,háromszor fejbe.Titokban enyhén vállbaveregettem magam a fejlődésemet illetően.Ahhoz képest,hogy sosem volt dolgom pisztollyal,a kora délutánig tartó gyakorlás,és Holmes tanítása meghozta a gyümölcsét.
- Köszönöm,Mr.Holmes! - nyújtottam át neki a revolverem.Biccentett alig észrevehetően,és a kabátjába rejtette.
- Azt hiszem,mára épp elég volt!Legközelebb folytatjuk...gondolom,megéhezett! - indultunk el közben hazafelé.
- Bevallom,igen!Mrs.Hudson elutazott,de készített ételt... - jutott eszembe,de leintett:
- Tudom!De úgy vélem,beülhetnénk egy étterembe!Egyik ismerősömnél törzsvendég vagyok!Nincs messze innen,és a menük is.... - magyarázta,mire megadóan megemeltem a kezem:
- Oké-oké!Benne vagyok!Menjünk!
Kíváncsi voltam a helyre,így nem volt kifogásom ellene.Főleg,ha Holmes ajánlotta,hiszen az ízlése pedig messze nem volt átlagos.